Tartalomjegyzék
A zeller fagyasztása az egyik lehetséges módja annak, ha télire el szeretnénk tenni ebből az egészséges zöldségből. Bár jellemzőbb módja a zellerzöld elrakása télire vagy a gumók betárolása, de akinek erre nincs lehetősége akár le is fagyaszthatja. Ilyen módon való elkészítése leginkább a zeller szezonban kerül előtérbe, de egész évben elérhető, így szinte bármikor fogyaszthatunk belőle.Természetesen érdemes belőle ebben az időszakban minél többet beszerezni, feldolgozni, fogyasztani belőle. Ugyanis a zeller hatása a szervezre leginkább rendszeres fogyasztás mellett érvényesül.
Amikor még nem volt hűtőszekrény és a cukrot sem ismerték, az emberek mindig olyan zöldséget, gyümölcsöt fogyasztottak, aminek éppen a szezonja volt. Majd a növényi termények gyűjtögetésével szinte egy időben már elkezdődött a felesleg megőrzése is. A különböző területeken más-más eljárást alkalmaztak.
Ugyanis a hideg mérsékelt égöv területein a konzerválásra a fagy hatását használták ki a jég felhasználásával, ám a száraz, sivatagos területeken az aszalás, szárítás, illetve a sóval való tartósítás terjedt el.
Az aszalás a legősibb tartósítási eljárás, melyet során a gyümölcsökből elvonásra kerül a víztartalom nagy része. Ez azóta is nagyon népszerű és az aszalható gyümölcsök száma – az eljárás modernizálásával – egyre csak növekszik. Hazánkban jellemzően a szilva, sárgabarack, alma, körte, meggy, de az áfonya is nagyon népszerű aszalt gyümölcs formájában is.
A cukor megjelenésével pedig a befőzések, lekvár főzések kora nyitott meg új lehetőségeket. A zöldségeket savanyítással is tartósították, a húst pedig elsősorban sózással, füstöléssel.
Zeller fagyasztása
A zeller – de csak a szárzeller – le is fagyasztható. Figyeljünk arra, hogy mindig csak friss zöldséget vásároljunk. Különösen igaz ez olyan zöldségekre, mint a zöldbab vagy a spárga, ahol, ha nem nedvdús, vagy barnás foltok vannak rajta, akkor már ne vegyük meg.
A felesleget tehát bátran fagyasszuk le.
A szárzeller vagy halványító zeller fagyasztásának lépései:
- a fagyasztáshoz kisebb, sérülésmentes darabokat válasszunk
- alaposan mossuk meg, hogy eltávolítsuk a szennyeződéseket
- majd tetszés szerinti – a későbbi feldolgozást megkönnyítendő – méretben vágjuk fel a zöldséget
- töltsünk vizet egy nagyobb lábosba és forraljuk fel
- közben egy tálba készítsünk elő jeges vizet
- ha felforrt tegyük bele a zellert és kb. 3 percig hagyjuk benne majd a jeges vízzel megtöltött tálba szedjük át őket
- hagyjuk benne őket addig, ameddig kihűlnek
- majd egy szűrőkanállal szedjük ki és csepegtessük le
- konyharuha vagy papírtörlő segítségével töröljük szárazra
- tegyük egy tálcára őket egy rétegben és rakjuk be a mélyhűtőbe előfagyasztásra
- ha megdermedtek, akkor tegyük át őket dobozokba vagy zacskókba
A zellerszár fagyasztva legfeljebb 1 évig tartható el.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Zeller
Vissza a kategória cikkeihez